Véletlenül jött elém egy filmajánló, amelynek főszereplője az értelmiségi, nagyvárosi, negyvenes éveiben jócskán benne járó nő, felnőtt gyerekekkel és persze a volt férjjel, aki egy fiatalabb nő miatt hagyta el főszereplőnket.

Alapvetően azért mentem el, hogy egyrészt lássam, a férjet hogyan ábrázolják, másrészt érdekelt - ahogyan bizonyára minden negyven pluszos, egyedülálló nőt is -, hogy milyen válasz lesz a nő új élethelyzetére. Mert nagyon sok egyedülálló negyvenes, ötvenes nő van, és nekik - ha követik a társadalmi hagyományokat, például nem nyomulnak férfiakra -, akkor elég nehéz egy új kapcsolat megtalálása.

A főhősnő filozófiaprofesszor, tankönyvíró, egyetemi tanár, a férj szintén filozófiát oktat. A házasság régi. A nő abban a tudatban él, hogy az ilyen kapcsolat elketyeg, elvan ő és a férje, néha jönnek hozzájuk a felnőtt gyermekeik. Aztán meglátjuk lassan, hogy a nő könyveibe marketinges akar beleszólni, mert nem korszerű; a lánya összejön egy fiúval, akitől teherbe esik, no meg a férj is közli egy nap, hogy akkor ő elköltözik. Bónuszként ott van a nő idős, problémás édesanyja, aki további folyamatos terhet és lelkiismeret-furdalást jelent főszereplőnknek. Banális, hétköznapi a helyzet. Mi lesz a kimenetele?

Én, aki kényes vagyok arra, ha a férfiakat valami igaztalan vagy félig igaz sémába rakva ábrázolják, kellemesen csalódtam a filmben. A rendező a férj döntését úgy helyezi el, hogy azt megértjük, pedig csak annyit tudunk, hogy a régi házasságából elege volt, és ott van a másik, fiatalabb nő az életében. Nem rugózik ezen a rendező, ami korrekt dolog. Átjön a filmen, hogy a férfi lelépése talán következik a házaspár mindennapjaiból. Azzal, hogy a szereplők filozófusok, sugallni tudja a rendező, hogy mindent átgondoltak, elemeztek vagy meg tudnak magyarázni, indokolni. Ahol a szeretet végződik, a filozófia kezdődik - tartja a mondás.

A film tehát nem igaztalan a férfiakkal szemben, ez hamar kiderült. Innentől az érdekelt, hogy mit fog mondani, üzenni a nőknek.

Semmi bíztatót.

A főszereplő az utolsó jelenetben nagymamaként jelenik meg. Eljárogat egyik volt tanítványának farmjára, ez jelenti számára a társaságot. Nagyjából ennyi az üzenet a nőknek: fogadd el, ami van. Negyvenes, szolid, egyedülálló nőként nagyon nem szeretném látni ezt a filmet,  lehangoló, reménytelen: életem teljében vagyok, de nincs rám szükség igazán; érző és gondolkodó férfit találni pedig kutya nehéz, ezért a gyermekeimre és a (leendő) unokáimra koncentrálok, mondjuk 48 évesen. És van még hátra 30-40 évem, a felnőttkorom felénél sem tartok.

A főszereplőt Isabelle Huppert alakítja. Nem tudom szándékos-e a filmkészítőktől, de időnként üde harmincasnak látjuk a filmben, máskor aszott ötvenesnek. A színésznő az életben ~62 éves volt a forgatáskor, szerencsés genetika.

Nekünk. egyedülálló, negyvenes-ötvenes férfiaknak azért érdemes megnézni a filmet, hogy lássuk, valójában könnyebb helyzetben vagyunk a hasonló korú hölgyekhez képest. Egyszerűen ezért például, mert nem kell szimplán csak vágyakoznunk, vagy jeleket küldenünk egy nekünk tetsző hölgynek, hanem bátran odaléphetünk hozzá. Tehát cselekedhetünk, tehetünk önmagunkért, egy új kapcsolatért. 

Július eleji éjszaka falun. András a hátán fekszik az ágyában, bámulja az ablaka előtt bólogató szilvafát. A másik két ágyon kisgyermekei alszanak mélyen. Vidéken nyaralnak hármasban, egy életvidám, gyermekszerető, de gyermektelen házaspár gazdaságában.

A ház körül mindenféle állat van. Lovak, tehén, nyulak, két kutya, négy macska, tyúkok, és Dönci, a szabadon járó kíváncsi malac. A ház asszonya friss tejből készít reggelihez kakaót, és ha András kéri, remek ebédet főz. A gazdaságból nehéz kiszabadulni hagyományos programokra, mert a háziak gyakran elcsábítják a gyerekeket: kaszálás traktorral, meszelés, csalamádé készítése, éjszakai vadles, szalonnasütés, lócsutakolás, nyúletetés, hatalmas szegek beverése az épülő istálló gerendáiba, tojások összegyűjtése, kovászos uborka készítése, barackszedés, lekvárfőzés, bevásárlás okán átbiciklizés a szomszéd településre a gyönyörű erdei úton, és még egy kora hajnali léghajózást is megszerveztek. A házigazda ráadásul régen tengeren hajózott, az esti tábortűznél élményeit meséli a gyerekeknek.

András sokat tett azért, hogy gyermekeivel teljes hónapot tölthessen el nyáron. Nem tudta elfogadni a három hetes "sztenderd" beosztást.

András még mindig a szilvafát bámulja. Hamarosan lejár majd a falusi nyaralás tíz napja. Utána visszamegy a gyerekkel a nagyvárosi albérletébe. Elviszi majd a gyerekeket strandra, moziba, nekik való kiállításokra, foglalkozásokra, az állatkertet is megígérte nekik. Olykor betér velük majd egy-egy cukrászdába, pizzériába. Szerencsére kiváló az étvágyuk, András alig bírja majd hordani a piacról a friss gyümölcsöt, zöldséget.

Az élmények és a gyerekek gyarapodnak, a pénz gyorsan fogy. Be kell osztani. Falura azért is hozta a gyermekeit nyaralni, mert az ár/élmény arány itt a legkedvezőbb. Ebben a nyári teljes hónapban András a tartószülő, ennek minden terhével tisztában van. De azért mégis vonakodva utalja el gyermekei anyjának a hatszámjegyű tartásdíjat. Az igazságérzete azt diktálja, hogy ebben a hónapban valójában neki kellene tartásdíjat kapnia és semmit sem kellene utalnia.

A leterhelt bíróság nem gondol át mindent mélyen. Az ítélet egyértelmű, nincs kivétel erre a hónapra. András elutalja majd a tartásdíjat. Marad neki a dupla anyagi terhelés.

A gyerekek augusztusban a spanyol tengerpartra mennek az édesanyjukkal és a nő barátjával.

A szilvafa bólogat: igazad van, András!

 Az "Én is téged, nagyon" című filmet érdemes végignézned. Egy tipikus negyvenes, elfoglalt, egyedülálló férfi élethelyzete sms-eken keresztül.

Találkoztál már a filmbéli Zsuzsi-típussal? Vajon hány olyan harmincas, nagyvárosi szingli nő van, aki nem így működik?

Emberünk vak. Ott van neki Juli.

Húsz év körüli, kifejezetten szép, latin típusú, vékony, fekete hajú lány állt az iroda egyik ablakánál. Elfogytak az asztaláról a rögzítésre váró napi elszámolási listák. Percek óta karba tett kézzel várt a futárra, aki majd hozza a következő adagot. A lány arcához gyenge februári napfény ért. Az irodában hat másik idősebb nő ült, mindegyikük családos. Csendben dolgoztak a saját számítógépük mellett.

Hirtelen egy középkorú, csinos nő tépte fel az ajtót, kezében néhány papírlapot tartott. Nagy lendülettel lépett az irodába. Meglátta az ablaknál álló, távolba meredő lányt. Megtorpant, majd így szólt:

- Olyan vagy, mint a hercegnő, aki a kastély ablakában várja a lovagot!

A lány a nő felé fordult. Valójában akkor fogta fel, hogy a nő hozzá beszélt. Visszatért az irodába az ábrándozásból. Zavartan és szelíden elmosolyodott.

- Adok egy tanácsot! - folytatta a nő. - Ha ideér, ne a lovagot válaszd, hanem a lovat! A lovat add el, az árán pedig vegyél magadnak valamit!

Mind a hat, idősebb nő nagyot nevetett a viccen.

- Jól beszélsz! - kontrázott rá az egyikük.

A fiatal lány csak egy erősebb mosolyt engedett meg magának. Nem akart kilógni közülük. Egy pillanatig elbizonytalanodva nézett maga elé a szürke padlószőnyegre. Aztán felemelte a tekintetét, visszafordult az ablakba, és tovább várt.

A férfi sokszor szenved attól, hogy a nőnél gyakran semmi összefüggés nincsen aközött, amire vágyik, amit gondol, amit érez, amit cselekszik és amit mond. A legrosszabb, amikor ezek közül legalább kettő tartósan teljes ellentmondásban van egymással. Privát kapcsolatnál a nő jelenthet barátnőt, feleséget, anyóst, édesanyát - ez utóbbinak súlyos következményei lesznek a fiúgyermek fejlődésében.

Az ábra túloz

Azért ne felejtsük el, ha ez nem így lenne, akkor soha nem íródtak volna csodálatos reménytelen szerelmes versek és dalok, soha nem készültek volna el a témában grafikák, festmények, szobrok és megindító szépirodalmi művek, filmek, színházi darabok.

Azokkal a nőkkel érdemes együtt tartani, akik a saját működésükkel tisztában vannak, kedves öniróniával kezelik, jókat nevetnek néha önmagukon, és ehhez képest tudnak viselkedni házasságban, családban, munkahelyen. Az ilyen kisszámú, érzelmileg-szellemileg jól összerakott nők a család szíveként hosszú évek, évtizedek óta tartós kapcsolatban élnek, sikeres gyermekeket nevelnek.

Az olyan nőktől, akik ilyen téren nem foglalkoznak magukkal, nem veszik észre magukat, ráadásul hasonlóan problémás barátnőiktől vagy akár az édesanyjuktól, lánytestvéreiktől folyamatos megerősítést kapnak, menekülni kell, mert valójában viszolyogtatóak és idegesítőek, az érett, felnőtt férfi hosszútávon csak az önmeghasonulás és a teljes kimerülés felé halad mellettük. Mivel a problémás nő saját adottságaiba van szorulva (amikről valójában nem tud), hiába minden közös párkapcsolati terápia, mert a változások lassúak (egyes vélemények szerint öt éves kor felett szinte reménytelen), a férfi teljesen kimerül, végül - jó eséllyel - belemegy egy másik kapcsolatba (ami feltölti), a régi nő pedig megerősítést kap, hogy lám-lám, milyenek a férfiak, mennyi sérülést lehet tőlük szerezni. Ennél a pontnál tér vissza a nő az egyetértő, támogató régi jó barátnőkhöz, édesanyához, a "Férfi, aki nem tud szeretni" című könyvhöz, "A Vénusz születése" nevű tréninghez és társaikhoz...

A férfi aztán hónapokig azon merenghet, hogy a "szeretni a másikat egészben, a hibáival együtt" elve valójában meddig élhető, mi az a határ, amikor már saját egészsége érdekében lépnie kell az emberfiának.

Hetek óta látható a különféle tévéadókon a Nasivin Snaft orrspray reklámja. Sikerült a marketingeseknek megint olyan reklámfilmet nagy-nagy kreatív munkával megalkotniuk, amin azért az emberfia elgondolkodik.

Vajon miért jó egy nyávogós, gyenge, elesett férfit bemutatni, aki elengedi magát, aztán jön a nő, aki kiszolgálja unott képpel? Nem a nő férfi iránti szeretete jelenik meg a filmben, hiszen nő beszél a nőhöz, elhangzik alatta a szöveg: "két nappal hamarabb szabadulsz a férfi náthától". Mármint a nő, aki ápolja a férfit.

(Männerschnupfen - csak a német reklámot találtam meg.)

Megint tanultunk valamit: megtudtuk, hogy van nátha és van férfi nátha. Tudományos körökben egyébként valóban van egyfajta vita arról, hogy a férfiak rosszabbul viselik a náthát, emiatt létezhet ún. férfi nátha, de hivatalosan nincsen még ilyen nátha. De ha a kutatók végül igazolják, hogy létező dologról van szó, akkor annak fiziológiai háttere lesz, és a férjét ápoló feleséget akkor sem való unott képpel ábrázolni.

A bugyuta reklám szerint nem emberek egy része válik elesetté, gyengévé, nyűgössé, hanem a férfiak.

Azon jár az eszem: vajon egy ilyen reklámot egy tinédzser kislány hogyan dekódol, és hogyan viszi azt magában tovább a felnőttkorába? Lesz egy férjed, aki gyenge és magadat feláldozva ápolnod kell?

"Őszidő. Lágy, mint mámor után a negyvenéves asszonyok tekintete. Fenn a síneken tehervonat veri szét a csöndet. Azt csattogja, hogy az ősz is csak egy állomás a sok közül, és szerelvényünk ezen is átrobog, mint a többin. A kocsikban életünk fontos szereplői. Szeretnék, ha emlékeznénk rájuk. Lesz köztük elhagyott, és olyan is, aki egyszer csak, szitty, eltűnt, ahogy a pincér Vendelin sziszegte a filmben, miközben Szindbád kanalazta a levest. A ködös ősz takarót borít a múltra. A hajós ilyenkor szeretett végigmenni egykor párosan bejárt ösvényeken, s egy felvidéki fogadó tapétás szobájában hosszan merengett azon: vajon az együttlét vagy az egyedüllét boldogítja inkább a férfiembert?"

(Végh Alpár Sándor, Heti Válasz, Zsilip, 2015. október 8.)

Egyik tavasszal a metrón egy hirdetést vettem észre. Számítógépes virtuális kalandot hirdettek, többek között azzal, hogy szélfújást és illatokat lehet érezni közben. Filctollal valaki alá írta: "Menj inkább az erdőbe sétálni b...d meg!"

A digitális világ, az Internet megjelenése óriási változásokat hozott a mindennapi életben, a szokásainkban. De mint mindennek, ennek is van legalább két oldala.

Azokon a területeken, ahol az emberek lelkétől független Internet-alapú megoldások születtek, inkább pozitívak az eredmények, lásd okmányirodába időpontkérés, online bankolás, szállásfoglalás, repülőjegy vásárlás, álláskeresés, közösségi navigáció, webáruházak, zenehallgatás.

Azonban azok online helyek, amelyek olyan tartalmat ill. szolgáltatást visznek, amelyek hatnak az emberek lelkére, tudatára, közérzetére, nos azok inkább az igénytelenséget, a felületességet, bizonytalanságot erősítik, mikrosérüléseket okoznak, és a meghittséget gyengítik. Az emberek többsége jellemzően nem a történelmi egyházak, hiteles intézetek által üzemeltetett portálokat bújják tanácsért, nem a képzett, évtizedeket tapasztalt, már bizonyított emberek - pszichológus, pszichiáter, mediátor, lelkész, pap, tanár stb. - oldalait böngészik, hanem egymás marhaságait, az ezotériát, tömegasztrológiát, Müller Péter ide vágó könyveit, Oravecz Coelho-t, Bubu-t a kártyajóst, és a facebook bölcsességeket olvassák és osztják. (Döntsd el, ez a blog hova tartozik.)

A társkeresés kapcsán az alapvető baj talán, hogy sokan nem tudják elviselni az egyedüllétet, nem tudják magukban jól érezni magukat. Természetes vágyunk, hogy legyen társunk az életben, de van olyan szakasz, amikor egyedül, sőt magányosan kell élnünk. Nem helyes hozzáállás, ha valaki kizárólag párkapcsolatban tud élni, kizárólag ettől függ a "boldogsága", ők a kóros társfüggők, nők, férfiak vegyesen.

Ráadásul hozzá vagyunk szokva, hogy manapság minden azonnal történik. Kell gyorsan valaki társnak, aki tompítja a rossz érzéseinket. Ugyan ki akar egyedül maradni? Itt érkezünk el a virágzó online társkereséshez.

Ismerkedni, barátokat, sőt érdekes "kalandokat" keresni kiválóak ezek az oldalak, de nem kell többet várni tőlük. Ha valaki úgy érzi, ő itt fogja megtalálni a megfelelő hölgyet, legyen fent! Biztosan van olyan boldog házaspár, akik online oldalon jöttek össze, és ezek a sikertörténetek nem csak a portáltulajdonos marketingesének kitalációi. Gratulálok!

Sokan hisznek az online társkeresésben, ő dolguk. Tőlük azért megkérdezném, hogy miután megtalálják majd a párjukat, akkor a társkereső portálon törlik vagy hibernálják a profiljukat? Mert ha csak hibernálják, azzal tudat alatt azt jelzik önmaguknak, hogy nem hisznek az aktuális kapcsolatban igazán. A hagyományosan ismerkedő világban eleve nincs ezzel sem probléma.

Már gyerekkoromban furcsának éreztem azt a két ismerős házaspárt, akik újsághirdetés alapján jöttek össze. Fiúként sokkal jobban tetszettek azok a történetek, ahogyan rajtuk kívül mások összeismerkedtek: szanatóriumban, bálban, középiskolában, erdei túrán, a gyári étteremben. Sokkal izgalmasabb történetek voltak ezek, a férfi odament, és udvarolt, vagy csapta a szelet a kiszemelt hölgynek. Hogy ki nézett először a másikra "úgy", az mindig megfejthetetlen volt, vagy titok, nem tudták utólag. Azt csendben hozzáteszem, hogy ők még valamennyire ahhoz a generációhoz tartoztak, amelyik nem tisztán a romantikus szerelmi házasságot kereste.

Persze azok az emberek húsz vagy harmincévesek voltak a hatvanas - nyolcvanas években. De hol vannak manapság jellemzően a társkereső 30 - 50 pluszos férfiak? Online, a virtuális társkeresőn! Miért? "Mert nem vagyok húszéves, nem járhatok buliba! Meg sok a munka! Időm sincs eljárkálni!" Persze az online világban eltölteni naponta órákat, és leveleket írni a kiszemelt (tíz-tizenöt évvel fiatalabb) hölgyeknek, akik többségben még elolvasni sem fogják, nagyon hatékony és férfias tevékenység! Jujjjj!

A valós világban sokkal több "információ" jön le a másikról, mint ami a társkereső portálon látható róla. Akik az online társkeresőből indulva, levelezések és telefonálások után eljutnak az első személyes találkozásig, nekik ott gyakran véget is ér a dolog, mert a hölgy addig nem beszélt arról, hogy deréktól lefelé túl széles, vagy szenvtelen és unalmas, vagy négy gyereke van három házasságból, vagy ízléstelenül öltözködik, vagy öt évvel idősebb annál, mint amit feltüntetett, vagy dohányszaga van, vagy a három órányi randi alatt téged csak hat percet enged beszélni, vagy az előző párkapcsolatait elemzi neked, vagy...vagy... vagy...

Nem csoda, hogy az online társkeresők gyakori hiteltelensége és paraméter-alapú működése miatt az emberek többsége szórakozásra használja, tét nélkül, a felhasználói eleve errefelé viszik közös erővel.

Az online világ óriási választási lehetőséget kínál, emiatt az első találkozásokra úgy mennek a felek eleve, hogy ha nem jön be, teljesen mindegy, hiszen ott vár még a találati listában ötven-száz másik, lényegében hasonló ember, nincs tétje a dolognak. Ez a szellemiség és hozzáállás pedig jól dolgozik, tényleg nem fog "bejönni" a hölgy a férfinek. Ahogyan ő sem a hölgynek.

A hölgyek hangoztatják, hogy a férfiak kilencven százaléka csak a szex miatt van fent. Azt elfelejtik sokszor, hogy talán azért, mert a kínálat ott találkozik a kereslettel, bár a nők részéről a százalékos arány valószínűleg kisebb. Ez is a dolog felületességéből következik.

A harmincas-negyvenes online hölgyek nagy része valójában nem keres ún. komoly kapcsolatot. Sokszor inkább egy lehetséges kapu csak az online világ a számukra. Miért is? A fenti női korosztály önálló és olyan élethelyzetben él, ami alapvetően működik, és esze ágában sincs (szakítás, válás, pereskedés, meg mindenféle drámák után) mindezt felkavarni egy újabb férfival. (Nem az eltartót kereső nőkre célzok.) Viszont a nőiességüket erősíti, ha kapnak leveleket, mert megtartja bennük azt a tudatot, hogy "ha akarnám, lehetne valakim", és ez elég is. Az már csak ráadás, hogy nagy néha tényleg jelentkezik olyan férfi, akivel érdemes találkozni, meg órákon át lehet vele viber-en virtuálisan csacsogni, mindezek színesítik a hétköznapokat, de lendületet nem kap a dolog, mert ahhoz elhatározás, elköteleződés, változás és sok idő kellene. Meg hátha ír majd egy jobb "pasi" a portálon.

A hölgyeknek problémát okoz, hogy a férfiak nem mernek (!) odamenni hozzájuk a fizikai világban! A hölgyek nagyjából ötven százaléka egyedül van, Urak! Ne felejtsük el, hogy a társkeresőn regisztrált hölgyek romantikus szerelmi történeteket néznek a tévében, amikben szembejön egy férfi és udvarol a főszereplőnek. A könyvesboltokban nagyon jól fogynak a misztikus romantikus szerelmi történetek, a vásárlóik hölgyek!

A női bemutatkozások sokfélék a portálokon. Sok mindent elárul a hölgyről. Külön posztot igényelne. De valójában az a hölgy, aki csak ezt az egy szót írja a bemutatkozóba, hogy "ismerkedem...", a legpontosabban érzi a portál lényegét és lehetőségeit. Az életben meg ez a start állapot.

Ha már "társkereső", akkor inkább olyan "szakember", aki ezzel foglalkozik, és alapos emberismeretével összehoz párokat. A HVG kiadónál jelent meg a "Hosszú farok - A végtelen választék átírja az üzlet szabályait" című könyv, ami ugyan gazdasági témájú, de az online társkeresésre is igaz a lényege: az óriási választék jó és kell az embereknek, de semmit sem ér, ha a vevő nem kap mellé segítséget, iránymutatást, támogatást, ajánlásokat. Webshop-ok esetén ez az elv nagyon jól működik, de amikor párkeresésről szól a dolog, nyilván oda nem lehet tartalmas ajánlásokat tenni felhasználók részéről. Vicces lenne ilyesmiket olvasni: "József (39): Tulajdonképpen Juli rendes csaj. Negyedik találkozáskor már legyűrt, pedig szolid magyartanárnőnek mutatta addig magát. Zavart, amikor a második randinkon megválaszolta a portálon egy férfitárs levelét a mobilján a jelenlétemben. Szandált ne menj el vele vásárolni, máig nem adta meg a boltban kölcsönkért 15 ezer forintot." Tehát jobb egy régóta társközvetítéssel foglalkozó "szakember" segítségét kérni - bár ez sem az az igazi módszer.

Nézz magadba őszintén! Azt az egy-két nőt, akit/akiket tényleg szerettél, az Interneten találtad? Nem az iskolában/egyetemen, a lakótelepen, házibulin, társaságban, munkahely kapcsán vagy a sportklubban láttad meg? Esetleg olyasvalaki mutatott be neki, aki tényleg jól ismert téged, és jót akart nektek együtt? 

Neked, az egyedülálló férfinak sokkal egyszerűbb az offline életben ismerkedni, mint a hölgyeknek. A szolid, normális hölgyeknek pláne. Férfiként gyakorlatilag bármikor és bárhol próbálkozhatsz. Megjegyzem, ha épp egy teljes és boldog családban élő hölgyhöz lépsz oda, aki nyilván és helyesen elutasít majd, azért a nőt ez mindenképpen megérinti, jól esik neki, és úgy megy haza a férjéhez, hogy még inkább nőnek érzi magát mellette.

Aztán ha sikerül a "bepróbálkozás" a valós világban, és felkeltetted a hölgy érdeklődését, beszélgetsz vele, majd vacsorára hívod, nem jobb érzés abban a tudatban találkozni vele, hogy (jó eséllyel) nincs fent valamelyik társkeresőn, ahol tíz-húsz férfival levelezik egyszerre, miután hazamegy a randitokról?

A komolyan és mélyen óhajtott társkeresés ott indul, hogy lélekben légy nyitott az újra, a befogadásra. Legyen rend magadban, és körülötted! Amit kell, zárd le! Tekints erre az időszakodra úgy, mint az adventre, mint boldog, örömteli várakozásra! Kelj fel minden nap úgy, hogy a mai nap milyen örömteli, hiszen talán éppen aznap kapod meg a "nő-ajándékot" az élettől. Felejtsd el a virtualitást, járj emberek közé, adj felületet az ismerkedésnek!

Ismerkedésre pedig sok lehetőséged van. Ha olyan a munkád vagy a munkahelyed, hogy sokat utazol vagy sok emberrel találkozol, simán megláthatsz valakit. De ha megtetszik a bolt pénztárosa, mert olyan szép szomorúsággal tud maga elé nézni, hozzászólhatsz kedvesen. Ott van a facebook-on a sokféle, például irodalmi rendezvény, ahova nagyon sok nő eljár. A meetup.com-os összejöveteleken jócskán vannak értelmes, kulturált hölgyek, akiket ugyanaz érdekel, ami téged: sales, marketing, kommunikáció, angol beszédgyakorlás stb. A wherevent.com-on ezres nagyságrendben találsz magyarországi programokat, egy túra kiváló alkalom összejönni valakivel. A maesteszinhaz.hu-n vásárolt előadásokon sok nő van egyedül, akivel egy közös témád - az aktuális előadás - már eleve lesz. Aztán ott van a sok konditerem, tömegsport rendezvény, fesztivál, ilyen-olyan est, konferencia. Beiratkozhatsz olyan képzésre, tanfolyamra, amin nők is részt vesznek. Tudsz salsa-zni?

Senkid sincs, viszont bárkid lehet, nem olyan rossz ez. Ráadásul érett, tapasztalt férfi vagy, az érzelmeid mellett tudatosan tudsz már választani. Élvezd mindazt, amit az élet eléd tesz!

Igazad van, ha egy kis faluban élsz, nehezebb a dolgod. De érdemes összeszedned magadat és programokra eljárnod, ha valóban komolyan gondolod. Ugye, ha orvosra van szükséged, vagy be kell vásárolnod, akkor is elindulsz otthonról? Nézz ki valamit, öltözz fel rendesen, készülj rá és menj el!

Egy nagyon fontos rész kimaradt eddig: vannak dolgok, amiket nem lehet akarni, és a pártalálás éppen ide tartozik. Mindennek rendelt ideje van, ezt dolgozd be. Régen nem véletlenül mondták jó házasságokra, hogy a mennyben köttetett. A kivételesen jól működő házasságokban ott van egy földi ésszel nehezen magyarázható dimenzió, ami egy portálról végképp hiányzik.

Internet, hipergyorsaság, hiperhype-ok, trendi dolgok. Végül csak az derül ki, amit már unalmas leírni, miszerint a kevesebb több, meg hogy a klasszikus, hagyományos dolgok működnek, lásd személyes ismerkedés eleve hölgyek és urak, de minimum nők és férfiak között, udvarlással, játékossággal, türelemmel, romantikával, közös élményekkel és megtapasztalásokkal. Ezek nélkül csak minden felszínes, futó, elfolyó, megalapozatlan, igénytelen és átmeneti lesz csajok meg pasik között, mert vonzódás és kötődés biztosan nem alakul ki közöttük, miközben az okostelefonjaikat simogatják egymás mellett egy kávézóban magányosan.

Légy bátor, légy férfi, és menj inkább az erdőbe sétálni!

(Köszönet barátaimnak a társkeresős élményeik megosztásáért.)

A Heti Válasz aktuális nyomtatott számában olvasható egy érdekes vita a posztmodern feminizmusról. Az írás teljes egészében elérhető lesz a hetilap honlapján szeptember 3-tól.

A címlap a vitázó feleket ábrázolja. Ordít a két arcról, hogy melyikük a feminista, melyikük a nőiességét, egészséges női szerepeit élvező nő.

Elindult itthon a "Nők a feminizmus ellen" mozgalom. Jó látni a facebook oldalukon a nőket, akik nem ellenséget, hanem egyenrangú partnert látnak a férfiakban. Szerencsére sok százezer ilyen felnőtt nő él az országban, csak ők családban élnek, gyermeket nevelnek, élvezik a női, anyai és házastársi szerepeiket, és nem a legtöbbször teljesen félrecsúszott feminista problémákkal foglalkoznak.