Véletlenül jött elém egy filmajánló, amelynek főszereplője az értelmiségi, nagyvárosi, negyvenes éveiben jócskán benne járó nő, felnőtt gyerekekkel és persze a volt férjjel, aki egy fiatalabb nő miatt hagyta el főszereplőnket.

Alapvetően azért mentem el, hogy egyrészt lássam, a férjet hogyan ábrázolják, másrészt érdekelt - ahogyan bizonyára minden negyven pluszos, egyedülálló nőt is -, hogy milyen válasz lesz a nő új élethelyzetére. Mert nagyon sok egyedülálló negyvenes, ötvenes nő van, és nekik - ha követik a társadalmi hagyományokat, például nem nyomulnak férfiakra -, akkor elég nehéz egy új kapcsolat megtalálása.

A főhősnő filozófiaprofesszor, tankönyvíró, egyetemi tanár, a férj szintén filozófiát oktat. A házasság régi. A nő abban a tudatban él, hogy az ilyen kapcsolat elketyeg, elvan ő és a férje, néha jönnek hozzájuk a felnőtt gyermekeik. Aztán meglátjuk lassan, hogy a nő könyveibe marketinges akar beleszólni, mert nem korszerű; a lánya összejön egy fiúval, akitől teherbe esik, no meg a férj is közli egy nap, hogy akkor ő elköltözik. Bónuszként ott van a nő idős, problémás édesanyja, aki további folyamatos terhet és lelkiismeret-furdalást jelent főszereplőnknek. Banális, hétköznapi a helyzet. Mi lesz a kimenetele?

Én, aki kényes vagyok arra, ha a férfiakat valami igaztalan vagy félig igaz sémába rakva ábrázolják, kellemesen csalódtam a filmben. A rendező a férj döntését úgy helyezi el, hogy azt megértjük, pedig csak annyit tudunk, hogy a régi házasságából elege volt, és ott van a másik, fiatalabb nő az életében. Nem rugózik ezen a rendező, ami korrekt dolog. Átjön a filmen, hogy a férfi lelépése talán következik a házaspár mindennapjaiból. Azzal, hogy a szereplők filozófusok, sugallni tudja a rendező, hogy mindent átgondoltak, elemeztek vagy meg tudnak magyarázni, indokolni. Ahol a szeretet végződik, a filozófia kezdődik - tartja a mondás.

A film tehát nem igaztalan a férfiakkal szemben, ez hamar kiderült. Innentől az érdekelt, hogy mit fog mondani, üzenni a nőknek.

Semmi bíztatót.

A főszereplő az utolsó jelenetben nagymamaként jelenik meg. Eljárogat egyik volt tanítványának farmjára, ez jelenti számára a társaságot. Nagyjából ennyi az üzenet a nőknek: fogadd el, ami van. Negyvenes, szolid, egyedülálló nőként nagyon nem szeretném látni ezt a filmet,  lehangoló, reménytelen: életem teljében vagyok, de nincs rám szükség igazán; érző és gondolkodó férfit találni pedig kutya nehéz, ezért a gyermekeimre és a (leendő) unokáimra koncentrálok, mondjuk 48 évesen. És van még hátra 30-40 évem, a felnőttkorom felénél sem tartok.

A főszereplőt Isabelle Huppert alakítja. Nem tudom szándékos-e a filmkészítőktől, de időnként üde harmincasnak látjuk a filmben, máskor aszott ötvenesnek. A színésznő az életben ~62 éves volt a forgatáskor, szerencsés genetika.

Nekünk. egyedülálló, negyvenes-ötvenes férfiaknak azért érdemes megnézni a filmet, hogy lássuk, valójában könnyebb helyzetben vagyunk a hasonló korú hölgyekhez képest. Egyszerűen ezért például, mert nem kell szimplán csak vágyakoznunk, vagy jeleket küldenünk egy nekünk tetsző hölgynek, hanem bátran odaléphetünk hozzá. Tehát cselekedhetünk, tehetünk önmagunkért, egy új kapcsolatért.