Negyvenhét éves nő a negyvenöt éves férfival beszélget, mindketten társkeresők. A nőnek huszonöt éves a lánya, a férfinak tizenéves fiai vannak.
Nő: Tudod nehéz, mert az én korosztályomat a hatvan éves férfiak szemezgetik, de én nem szeretnék ilyen korú férfit, mert még nem vagyok öreg...
Férfi (nem mondja, csak gondolja): Én meg nem szeretnék egy negyvenhét éves nőt, aki nemsokára nagymama lesz, mert még nem vagyok öreg...
Június 7-én játszotta utoljára a Játékszín Neil Simon darabját. Az élet úgy hozta, hogy kétszer láttam az előadást, az utolsót és tavaly szeptember közepén egyet.
Kiváló darab, nagyon pontosan visszaadja mindazt, ami egy 47 éves, normális, tisztességes családapa lelkében végbemegy. A főszereplő egy jól működő halvendéglő tulajdonosa, 22 éves házassággal, három lánygyermekkel. A feleségét már diákkorában megismerte, tehát régi, összeforrt, stabil a kapcsolat. Egész nap a vendéglőjében dolgozik, van háza, hétvégenként teniszezik. Mindene megvan. Vagy nem?
A férfi legnagyobb problémája, hogy "elkerülte az élet" és természetesen foglalkoztatja a halál. Hiányzik a kaland az életéből. Ismerős?
A darabban három nőtípus, így három szituáció jelenik meg:
Az első, a házasságban élő, rámenős, szókimondós, érett, tapasztalt, nem először és nem utoljára félrelépő feleség, aki kimondottan a testiség miatt akart a férfival találkozni, mert csak ettől érzi nőnek magát, ettől él, pezseg. Ha jól értettem azért falja az életet (férfiakat), mert nem sok van hátra az életéből, gondolom valami betegség miatt. A nőt nem érdekli, nem nyitott a férfi lelki igényeire, sőt cinikusan kineveti emiatt.
A második a zavart, fiatal, nagyon idegesítő, állandóan fecsegő bárénekesnő-jelölt, aki mindenféle gáz férfiakkal jött össze eddig, keszekusza az élete, irreálisak a céljai, és ott lebeg mögötte valami zavaró extrém szexuális élettörténet, ráadásul füvet szív, egyetlen fix társ az életében egy kiskutya volt, amit elloptak tőle.
A harmadik egy pszichiátriai gondokkal küzdő 39 éves nő, aki a férfi feleségének barátnője, de azt is írhatom, hogy a férfi egyik jó barátjának a felesége. Legutóbbi közös összejövetelükön ez a nő esett neki a férfinak. A nő szenved a boldogtalanságtól, szeretne boldog lenni, csak nem tudja hogyan lehetne az. Óriási gátlásokkal küzd, állandóan moralizál, ez bénítja a cselekvésben.
Egyik jelenetben sem jön létre a szexuális kapcsolat. A darab legvégén a férfi felhívja a saját feleségét, Telmát telefonon, hogy jöjjön a lakásra és "randizzanak". Elegáns, tiszta végmegoldás - a futó, alkalmi kalandokra.
A darab attól nagyon jó, hogy ad egyfajta lehetséges zárást, ami morálisan és erkölcsileg is helyes. De azért ott marad az emberben számtalan, "oké, oké, de mi lenne a megoldás akkor, ha..." kérdés és ide legtöbben saját életüket, kétségeiket, dilemmáikat illesztenék be. Mert ugye "Talma" és "Talma" között óriási különbség lehet, nem biztos, hogy Te felhívnád a főszereplő helyében.
Párkapcsolatokat kereső nők időnként iszonyat dolgokat képesek fotóval együtt kitenni magukról. Az egyik legdurvább amiről hallottam ennyi volt röviden, kérés a férfihez: "Ne mutogasd az autódat, a jakuzzidat és a farkadat! Ha megtetszel, úgyis mindegyikbe beleülök".
Csodás lélek lehet, gratulálok annak, aki bevállalta! Tudom, hasonló a hasonlóhoz...
Darvas Szilárd:
LEGENDA A NŐ TEREMTÉSÉRŐL
Amit mondok, nem ma történt,
sok millió év előtt,
elmesélem, hogy az Isten
valamikor réges-régen
hogy teremtette a nőt.
E legenda őse hindu,
s oly igaz, hogy aki hallja,
nem lehet, hogy meg nem indul.
Szóval az Úr legelőször
férfiembert alkotott,
ezzel teltek hosszú évek,
nappalok és alkonyok,
ami szép volt, ami jó volt,
mindent ebbe fektete,
ő maga is megcsodálta,
mire készen lett vele:
domború mell, magas homlok,
sziklát görgető karok
és a többi. . . részletezni
nem is nagyon akarok,
szeme, füle, lépe, mája,
lába is, hogy lépne rája,
hogy így visszagondolok,
csupa, csupa jó dolog.
No de közben hiba történt:
elfogyott a nyersanyag,
míg a férfi ily remek lett,
a szegény nő megfeneklett,
rá már semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten,
véghetetlen bölcsessége
mindig jó dolgokra inti,
tudja, hogy ha segít magán,
az isten is megsegíti.
Hogy ily nagy volt a probléma,
csak merészebb lett ő attól,
és nekiállt nőt csinálni
- ahogy azt ma mondanátok-
mindenféle műanyagból.
Volt abban a nőben minden,
bizony nem lesz könnyű dolgom
véges-végig elsorolnom.
Az ezüsthold kereksége,
pálma sudár merevsége,
őszi felhő mélabúja,
mélyhegedű néma húrja,
őzikének kecsessége,
majmok csacsi fecsegése,
május üde tavaszsága,
csörgőkígyó ravaszsága,
fák közt nyögő szél fuvalma,
bősz rémuralma,
páva tolla, pulyka mérge,
gyáva nyúlnak rettegése,
kis verébnek puha pelyhe,
illatozó rózsa kelyhe,
mérges fullánk kis darázsba',
felparázsló tűz varázsa,
csorgatott méz édes íze,
szomjúság a tiszta vízre,
nyári zápor, rét keserve
tél dühétől szétseperve,
bátor tigris vad haragja,
kis pacsirta trilla-hangja
és a többi, és a többi,
az is, ami ki lett hagyva.
Nem volt már a férfi árva,
mert az Úr az új teremtményt
nekiadta, illetőleg
rásózta az ő nyakára.
Nem telt bele alig pár nap,
hát az Úrhoz mén a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti.
Uram! - így szól- kezed mért ver?
Rettenetes egy teremtmény,
akit adtál, az a némber.
Szája be nem áll, ha fecseg,
egyszer nyűgös, másszor beteg,
minden semmiségért zokog,
és veszélyes és szeszélyes,
hogyha egy kis öleléshez
néhanapján hozzáfogok,
máskor... hogyismondjam... mohó!
Izzik, mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
csak az a baj, sose jókor...
Elpusztulok vele élve,
így könyörgök; vedd őt vissza!
Nincs szükségem feleségre!
Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom nincs belőle hasznod,
nem erőszak a disznótor,
visszaveszem én az asszonyt!
Nem telt bele alig pár nap,
s hát megint csak jön a férfi,
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti:
Uram! - így szól- én se értem,
de hiányzik az a némber,
ettől vagyok én most bajba',
hiányzik a dalos ajka,
milyen kedves, mikor fecseg,
megható, ha néha beteg,
hogyha szenved, hogyha zokog,
s milyen hálás, milyen boldog,
hogyha egy kis öleléshez néhanapján hozzáfogok...
Mámorító, mikor mohó,
izzik, mint a tüzes kohó,
kábít, bódít, mint az óbor,
sose rosszkor, mindig jókor,
nincs öröm, csak vele élve!
így könyörgök: add őt vissza,
szükség van a feleségre!
Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
látom, látod már a hasznod,
visszaadom hát az asszonyt!
Nem telt bele alig pár nap,
s hát csak újra jön a férfi
s panaszkodik, azt remélve,
hogy az isten csak megérti:
Uram! - így szól - én se értem,
de csak némber az a némber,
sok bosszúság, kevés öröm,
és a csóknál több a köröm,
köröm, karom, fecsej, szitok,
ha úgy látja jónak, kidob,
minden bajért engem okol,
vele élnem tüzes pokol,
így könyörgök, legyen vége,
vedd őt vissza, sose lássam,
nincs szükségem feleségre!
Ez már sok volt az Istennek,
nagyot ütött az asztalra:
Volt időd, hogy kiismerjed,
nekem is van egy kis eszem,
többé vissza sosem veszem,
oktalanságodon okulj,
ahogyan tudsz, úgy boldogulj,
ezt a mérget hordanod kell,
akárhogyan éget is,
vidd az asszonyt, mert különben
beszüntetlek téged is!
Sok millió éve ennek,
de semmi se változott,
ma is így vagyunk a nővel,
hol áldott, hol átkozott,
nyögünk, hogyha velünk van és
hogyha elhagy, akkor is,
ezt csináljuk, amíg élünk,
így jön el az aggkor is,
amíg ez a világ világ,
össze sosem békülünk,
tragédiánk egy mondatban:
sem velük, sem nélkülük!
(Forrás: Darvas Szilárd: Hogy köhögjünk - mit köhögjünk. Budapest, 1967,
Magvető. 383-387. old.)
Nemrégiben találtam ezt a képet a neten. Varsóban készült, 1946-ban. Imádom, annyira minden benne van.
Talán a te életed is ilyen most. Romok vesznek körbe, mindent reménytelennek látsz, esetleg egyedül vagy, magányosnak érzed magadat, hiányzik a gyermeked.
De hogy mi vár rád, az tőled, a gondolataidtól is függ. Nem mindegy merre fordítod a kamerádat. Bízz a szép jövőben, legyen hited, az sokat segít. A dolgok lassan érnek be, ezt fogadd el. Legváratlanabb helyzetekben várnak rád csodák.
Fel a fejjel!
Jelentése: hanyatlás, visszaesés.
Ez megy végbe a nőben, amikor elhagyod. Regresszív szakaszba jut, önértékelése jelentősen csökken, mivel leselejtezted, legalábbis ő így érzi. Ezt a nyomást, feszültséget csak úgy tudja elviselni, ha téged is magához húz, lefele. Ekkor családjának, barátainak, kollégáinak minden rosszat elmond rólad, jócskán olyat is, ami biztosan nem te vagy.
Nem kell vele foglalkozni, bár nagyon rosszul esnek neked az állítások, még ha van is bennük részigazság. Ha alaptalanul a rossz híredet kelti, akkor úgysem szeretett, becsült meg igazán. Csak jól jártál azzal, hogy elhagytad. Az igazi szeretet akkor sem múlik el nyomtalanul, ha a felek szétmennek, mert ha kellően érettek, akkor megértik, hogy csak ennyi volt, ennyi jutott és utólag nem kell az egészet leselejtezni. Egészségtelen, romboló kapcsolatban nem jó élni.
Egy nő, ha valóban szeretett valaha, az elhagyása után sem kezd el téged "fikázni", de ezt csak szellemileg-érzelmileg érett nők képesek gyakorolni, ez a kisebbség.
Te se bántsd a másikat! Na jó, egy picit lehet, de inkább csak magadban.
Két fiútestvér, kézen fogva, előttük az apa, aki kedves szavakkal noszogatja őket. Percekig mentem mögöttük, sugárzott felőlük a ragaszkodás, egymás szeretete.
Megyünk az apa után, aki vigyáz ránk, aki nagy és erős, aki olyan, mint amilyenek lenni szeretnénk, aki mindent megold, aki segít mindenben.
Kedves, szívmelengető élmény. Érdemes volt tegnap délután arra tévednem.
Nő: ... és úgy bánt velem, mint egy kutyával!
Bíró: Miért? Verte?
Nő: Nem! Azt akarta, hogy hűséges legyek!
A férfiak védelmében, mert
1) a férfiak keveset tesznek önmaguk fejlődéséért, kell nekik valami szellemi támogatás,
2) a férfiak ugyanúgy bonyolult lények, mint a nők, beszélni kell róluk, hogy érthetővé váljanak (mert ők nehezen tudnak),
3) a férfiak sok szempontból védtelenek, főleg megértésre, empátiára képtelen nőkkel szemben.
A blog '''ideális''' olvasóját így tudnám jellemezni:
- legalább a harmincas éveiben jár,
- néhány érzelmi kapcsolaton már túl van,
- jelenleg egyedülálló, nőtársat keres,
- önálló, felnőtt, külön él, dolgozik, igényes önmagára belső- és külső dolgokban,
- tanult, nyitott ember, keresi a válaszokat,
- tud szeretni, rendelkezik érzelmi intelligenciával,
- általában tiszteli a nőket ill. igyekszik tisztelni azokat is közülük, akiket nagyon nehéz,
- hisz a hagyományos értékekben, például a családban, házasságban,
- nincsenek káros szenvedélyei (alkoholizmus, drogozás stb.),
- ha már apa, akkor minden tekintetben gondoskodik a gyermekeiről (neveli őket egyedül, tényleges időt tölt velük, anyagilag ellátja őket, nincs tartásdíj tartozása stb.).
A blog elhagyott vagy elhagyó, egykori családapákhoz, férjekhez szól, akik magányosak, elváltak, keresik az életük alakulására a magyarázatokat (ha léteznek magyarázatok), és érzik, hogy életük kanyargóssá válásáról nem kizárólag ők tehetnek, hanem a volt feleség, barátnő, kedves is.
Olyan férfiakhoz szól, akik nem tökéletesek, de megtapasztalva eddig sok jót, rosszat, szépet és kevésbé szépet, valójában egy szebb, érettebb, boldogabb új szakaszra vágynak az életükben. Olyan férfiakhoz, akikben ott a csalódottság, a megbántottság, de közben önismeretük is van. Olyanokhoz, akik képesek és akarnak változni, akik képesek sok mindent belátni és elfogadni.
Olyanokhoz, akik érzik, látják, hogy egy bírósági eljárás során, gyermekelhelyezési pernél mekkora hátránnyal indulnak eleve. Akik tudják milyen érzés az, amikor a gyermekük anyja szóra sem méltatja őket. Akik néha szomorúak, elesettek, vigasztalásra vágynak, erejüket vesztik, akik szenvednek némán. Férfiakhoz, akik tudják, érzik, hogy nem rossz, nem alávaló emberek. Akik bíznak, remélnek, várakoznak vagy épp cselekszenek. Akik tudják, hogy dolgozniuk kell önmagukon, önmagukért, a változásért. Akik kitartóak, ragaszkodnak az igazsághoz és van erős hitük.
De a blog szól a nőkhöz is, mert érteniük kell a férfiak működését. Miért viselkedik úgy, ahogy? Miért kérdezi akkor, azt és úgy? Vagy épp miért lesz szótlan? Egy férfi semmivel sem érthetetlenebb, egyszerűbb, rosszabb mint egy nő. Sőt, tulajdonképpen több szempontból sérülékenyebb és önmaguk megsegítésében sem olyan erősek, mint a nők.
A blog elsősorban érzéseket, benyomásokat, élethelyzeteket próbál leírni, célja az elgondolkodtatás, a megerősítés. Szeretne hitet és erőt adni. Azt szeretné bemutatni, hogy valójában a férfiak egy része érzékeny lény, akit tisztelni kell. Ők az igazi férfiak, akik hisznek a családban, a komoly kapcsolatokban, az apaság küldetésében, akik megbízhatók, akik tisztelik a nőket, tudnak (szeretnének) kötődni, szeretni.
Talán néha szó lesz praktikus dolgokról, amik jól jöhetnek az elvált apáknak: jogi kérdések, ingatlankeresés, gyereknevelés, könyvajánló, főzési hogyanok stb.
A blog célcsoportja a "hagyománytisztelő", azaz a heteroszexuális férfiak.
Megjegyzés: a gondolataim az enyémek, nem kell velük egyetérteni. Megbántani senkit nem szeretnék, ha bárki így érzi, ismeretlenül is elnézését kérem! A tévedés jogát fenntartom, minden értelmes ("tudományos") magyarázatot, cáfolatot szívesen fogadok a megjegyzések között. Kérem a kulturált formákat betartani!
A blog ugyanakkor helyenként "visszaszólós", mert sok indokolatlan, káros, egyoldalú, általánosító és tisztességtelen minősítés éri általában a férfiakat hírekben, cikkekben, (feminista) portálokon, reklámokban.
A férfiak társadalma sem homogén. Mindkét nem, a nők és a férfiak alapvetően jók és tiszták, valami az interakcióik és a saját belső állapotuk (tudatállapot + érzékelés) függvényében romlik el, konkrét és egyedi szituációkban, családi- és társadalmi körülmények között.
Minden eset egyedi, a blog ugyanakkor általánosított helyzetekről, érzésekről ír. Ez adott személyekre sértő lehet. A blog alapvetően a férfiak szempontjából mutatja be ezeket a jelenségeket. A hölgyeknek ott vannak a saját oldalaik.